Egy kis vasúthistória
A HVM megjelenése alkalmat adott sok mindenen elgondolkodnom. Többek között születése személyi és környezeti tényezőinek szerepén. Utóbbi kapcsán fokozatosan bontakozott ki, hogy vasútbaráttá válásom, majd ezzel kapcsolatos ténykedésem bölcsője is a dél-balatoni vasút volt, amely mindehhez számtalan szálon kapcsolódik. Így aztán múltja is elkezdett érdekelni. A kapcsolódó nyomtatott és elektronikus irodalomban (többek között vasútbarát társaim honlapjain) is elkezdtem hát böngészni, majd történetének saját „tálalására” is rászántam magam.

A Déli Vasút történetéről szóló összeállítást eredetileg a HVM Kiadójának balatonszemesi helyi lapja, a "Szemesi Miújság" számára készítettem, amely annak közlését egy sorozat formájában 2006. júliusában kezdte meg. Később az Indóháznak is felkínáltam, amely azt 2006. évi augusztusi számában tűzte programjára.
A teljesség igénye természetesen úgy a publikált változatoknál, mint ahogy itt sem jöhet szóba, hiszen téma irodalmának csak egy kis szeletét állt módomban tanulmányozni, holott arról könyv is megjelent, melyet pl. még nem is láttam. Ugyanakkor se vasutas, se történész nem vagyok, de fő a bátorság…
